2007. március 27., kedd

Két nagy csomag Németországból

Pénteken érkezett egy 25 kilós csomag a postára, de mivel a postásunk, aki a postáskocsit vezeti szabadságon volt ezért nem hozták ki, így le kellett ballagni a postára. De sajna gyalog nem tudtam hazakozni, mivel legalább egy kilométerre lakok a postától, így később az apám hozta el kocsival. Amikor otthon kinyitottam találtam egy cetlit hogy mit nem küldtek, mert nem volt raktáron ( a poszterek és a DVD-k is itt voltak). Ebben a dobozban nem volt semmi használható, csak a környezetvédelemről,napkollektorokról katalógus németül. Én igaz, hogy félig sváb vagyok, de nem igazén tudok németül. Nem baj úgy is papírgyűjtés van a sulinkba, fő a környezettudatosság. :P


Ma jött a folytatása, amit múltkor nem küldtek azt ma megérkezett. Ez egy kicsivel kevesebbet nyomott, szerény 18 kilóval beérte, és ezt már póstakocsi hozta, szóval cipekedni sem kellett. Ebben volt a java 6 DVD, 3 CD és 42db poszter, ami az alsó képen látható. Ebben is megvolt a prospektus adag. Volt benne 4 db 900 oldalas könyv, ami még fegyvernek sem utolsó. :P
Megrendelni a BMU honlapjától lehet, a sor elején a kis rublikába lehet beírni hogy melyikből mennyit kérsz, maximum 5-öt.

2007. március 24., szombat

B&W Sound Experience DVD

Pénteken hozta a postás, csak nem volt időm feltenni ezt a DVD-t amit amit a Bowers & Wilkins honlapjáról rendeltem. A DVD-n van pár zene dts-ben és stereóban is, hogy bemutassa a hangzások közötti különbséget. Bemutatja a céget és megmutatja a hangfalgyártás és tervezés kuliszáit. A DVD-n helyet kapot a magyar szinkron és felirat. De ha másért nem a tokjáért feltétlenül megéri megrendelni.

2007. március 20., kedd

Disney land (Franciaország) prospektus

Ma kaptam két borítékot a Disney-től, amit egyszerre rendeltem meg. Csodálkozom, hogy nem egy hét különbséggel jött a kettő, mert már volt rá példa, hogy a kesőbb rendelt(ugyanarról a helyről) előbb érkezett meg. Mindegy,szép szines prospektusokat küldött a Disney, térképppel a parkról. Minden 7 év alatti gyerk ingyen mehet be a parkba holnapig, mivel 15. szülinapját ünnepli, még jó hogy időben küldte, csomagolok is! :D

1. csomag:




2. csomag:


2007. március 19., hétfő

"Biker Friendly" matrica

Hosszú hétvége után újra jött a postás és hozta ezt a szerény csomagot, amit a http://www.bikerfriend.org/order_int.asp oldalról rendeltem. Volt benne két matrica, amik egymásnak inverzei, és érkezett mellé egy kis leírás, hogy legyünk "motoros barátok".

2007. március 13., kedd

Növénytáp

A http://www.szepzold.hu/index.php?pgid=5 oldalról rendeltem egy adag növénytápot, amit megkaptam egy prospektus kíséretében. Sajnos nem mondható el róluk, hogy valami bőkezűek, mivel egy sütűporos tasak nagyságú adagot küldtek. A szer állaga olyan, mintha kőpor lenne. Még nem próbáltam ki, de remélem nem nyírja ki a virágokat.

NATO szórólapok

Ma kaptam egy halom prospektust a NATO-tól a csomag a "szálítás közben megsérült", azaz felbontották így nem kaptam meg a mellé járó CD-kket és posztereket. Amit megkaptam abban volt kettő magyar nyelvű füzetecske is, a többi mind angol. Én is újból megrendeltem, remélek küldik is és fel sem bontják.
Megrendelni: http://hq.nato.int/docu/pub-form.htm

2007. március 7., szerda

Maryland térkép


A http://www.sha.state.md.us/SHAServices/mapsBrochures/maps/freemaps.asp oldalról rendeltem térképet. A "country"-hoz irjátok be hogy "HUN", a többit értelemszerűen töltsétek ki. 3 fajta térkép érkezett(kerékpáros ,túrista, autós), mindegyikből 3-3 db.

Túrista térkép:



Kerékpáros térkép:



Autós térkép: